2011. szeptember 20., kedd

Catrice - Marilyn & Me

Tegnap megint bementem a Rossmannba. :D Lehet hogy inkább ma kellett volna, mert talán épp kipakolás előtt voltak, ugyanis az egyik Essence állvány töküres volt. A másikon láttam pár új Colour&Go lakkot, meg lehet hogy volt már más újdonság is, de mivel kevés időm volt, inkább a Catrice-t néztem meg. Középre, ahova az aktuális limitált cuccokat szokták tenni, most összehalmozták az augusztusról megmaradt akciós termékeket, de sajnos nem árazták őket még lejjebb... :) Így is sikerült elhoznom a Sweets for my Sweets nevűt, ami egy igazi barbie-rózsaszín, de erről majd később.

Az új Catrice Ultimate körömlakkok közül az első, amit megpillantottam, az 550-es Marilyn & Me volt. Szerelem első látásra. ♥ Gyönyörű rubinvörös, piros csillámokkal. Nem nagyon viselek vörös lakkot, mert egy-két árnyalatnyi különbségen múlik - ahogy a vörös rúzsnál is -, hogy mi az ami jól áll, ami illik a bőrtónushoz, sőt a személyiséghez, és mi az ami már sok, és a szexi helyett inkább közönséges. Ezenkívül az a körömhossz, ami most nekem van, a maximum, amire még vörös lakkot kennék. A vörös szerintem kifejezetten az a szín, ami sokkal jobban néz ki a rövid körmökön, mint a hosszún. A hosszú vörös körmök eléggé ragadozóhatást keltenek, meglehetősen egyértelmű szexuális üzenetük van. Igyekeztem finoman körülírni, remélem értitek, mire gondolok. :D

Egy rétegben is egész szépen fed, gondolkodtam is rajta, hogy így hagyom, de végül a kis egyenetlenségek megszüntetéséért vittem rá még egy réteget. A képek tisztítás előtt készültek, de alig kellett rajta javítgatnom: pont jó az állaga, nem folyik annyira, hogy befusson a körömágy mellé, de szépen el lehet oszlatni, nem fogy el az ecsetről a húzás végén sem. Van olyan fotó, ahol kicsit csíkosnak tűnik, de ez a fény játéka lehet, élőben egyáltalán nem látszik.
További képek, immáron 2 réteggel:

2011. szeptember 17., szombat

Lovely repedezős lakk - 2. felvonás

Izgatott a kérdés, vajon jobban néz-e ki a kék repedezős Lovely egy sötét alapon, így gyorsan lemostam az előzőt, és felkentem alapnak egy Essence Multi Dimension sötétkék lakkot (65 Midnight Rocker - még régebben vettem, de eddig valahogy nem került elő a dobozomból).
Száradás után rávittem a repedezős festéket (kimondom, na: trutyis állaga van :)), és voilà: határozottan jobb, látványosabb így, hogy nagyobb a kontraszt a két szín között.

A repedezés mennyiségének és irányának kialakulása továbbra is teljesen véletlenszerűnek tűnik, nem éreztem azt, hogy a mutatóujjamra vastagabban vittem volna fel a festéket, ott mégis kialakult egy nagyobb "sziget", ami még keresztben vagy hosszában berepedhetett volna... de hát ember tervez, a repedezős lakk útjai meg kiszámíthatatlanok. :)
A felület az eddigieknek megfelelően szintén matt és érdes, de egy kis fedőlakk kiegyenlíti (nagyjából) és életre kelti a benne rejlő csillámokat.
Megint csak azt tudom mondani: láttam már szebben repedő lakkot is, de az árát figyelembe véve rendben van, így már nyugodtabban tudom ajánlani kipróbálásra. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy az összes szín ilyen trutyis állagú, ha legközelebb Rossmannban járok, egy alkalmas pillanatban meg fogom lesni őket. :)

2011. szeptember 16., péntek

Lovely repedezős lakk

Elnézést a hosszúra nyúlt szünetért, valahogy teljesen elhagyott az ihlet. Fotóztam ezt-azt, fel is tettem a képeket egy-egy piszkozatba, de a szövegírásig már nem jutottam el. Egyébként is alig kapcsoltam be otthon a gépemet az utóbbi két hétben, inkább olvastam, vagy a US Opent néztem. Most már megpróbálom magam rákényszeríteni, hogy befejezzem a félbehagyott bejegyzéseket, de először a tegnap vásárolt repedezős lakkal kezdek.

Sajnos tegnap megint hiába mentem a Rossmannba (Fehérvár, Alba Plaza), legalábbis abból a szempontból, hogy továbbra is lefosztva áll az Essence állvány, nem érkeztek meg (vagy még nincsenek kipakolva) az új termékek, ahogy a Catrice-nél sem. Így végül arrébb léptem, és megnéztem a Lovely-t, amire most 25% kedvezmény van. Eddig egy Lovely lakkom volt, amit nagyon leértékelve (ha jól emlékszem, 120 Ft-ért) sikerült vennem, szép színe és tükörfénye van, elégedett vagyok vele.
Most pedig felfedeztem, hogy repedezős (avagy repesztő, ahogy az üvegen szerepel) lakkokkal bővítették a kínálatukat, méghozzá színesekkel, azt hiszem 7-8 félét láttam. Mivel a repedezős lakk még mindig ritkaság nálunk, főleg a színes, így mindenképpen ki akartam próbálni egyet. A 25% kedvezménnyel az ára most 359 Ft, 7 ml-t tartalmaz.

Az üveg keskeny, hosszúkás, formára elég jól néz ki, kár hogy a kupak csúnya és elrontja az összhatást. Fehér alapon fekete "repedt" minta van rajta, és Cracking Magic felirat. Az üvegben úgy néz ki - és ha jól emlékszem, ez mindegyik színre igaz - mintha a benne lévő lakk csillámos lenne. Kipróbálásra a kéket választottam, gondolván ha bejön, akkor esetleg beszerzem később a többit is.

Hazaérve rögtön elővettem, és elkezdtem felkenni a már viselt régi, metál finisű lila s-he lakkomra. Először megmutatom mi ebben a lakkban a legfurcsább: az állaga. Egyáltalán nem hasonlít lakkra, inkább mintha egy szinte krémes festék lenne.

2011. szeptember 6., kedd

A villámjáték nyertese

Lezárult a kétnapos játék, és a Rafflecopternek köszönhetően a sorsolás is gyorsan megtörtént.

Gratulálok Betti! Már írtam neked egy e-mailt, kérlek arra válaszolj.

2011. szeptember 4., vasárnap

Új Essence és Catrice trendkiadások (előzetes)

Láthattatok már némelyik új trendkiadásról beharangozó posztot blogokon, ezért én azokat emelném ki, amik engem különösen érdekelnek.

Az Essence október-novemberben jön ki egy külön körömlakk kollekcióval Re-mix your style néven. Az ősz trendszíneit hat új lakk képviseli, ezekhez társul négy különleges fedőlakk, amelyekkel speciális hatást érhetünk el. A fedőlakkokból első ránézésre mind kellene, vagy legalább a Rock és a Pop, persze amennyiben be is váltják az ígéreteiket. Nagyon remélem, hogy ez a kiadás hozzánk is eljut.
A hat színes lakk: 01 stairway to heaven, 02 someone like you, 03 sugar tonight,
04 light my fire, 05 maybe i’m amazed, 06 show me the way

Villámjáték Essence pirosítóecsetért

Tudom, hogy sokan nem találtátok már a polcokon az Essence kifutó termékei közül a kis rózsaszín végű pirosítóecsetet, ezért vettem egyet pluszban, hogy egy gyors nyereményjátékon megnyerhesse valaki. Ráadásul mivel beígértem már... ööööö.... elég régen, így tettem hozzá egy 6-os Miss Rose palettát is.
Ez most nem gyorsasági villámjáték lesz, hanem egy új kis scriptet próbálok ki vele, amit kifejezetten nyereményjátékokra, giveaway-ekre fejlesztenek, a neve Rafflecopter. Egyelőre béta állapotban van, vagyis tesztverzió, de külföldi blogokon már itt-ott találkozni vele. A béta teszteléséhez fel kell iratkozni, aztán valamikor küldenek egy meghívót, azon keresztül lehet regisztrálni. Én megkaptam még a Sigma játék kiírása előtt, de annál nem mertem megkockáztatni, hogy ott kísérletezzek vele, hiszen nektek is, nekem is új.


A hátránya, hogy angol nyelvű, és csak azt a részt lehet magyarosítani, amit én írok be szövegként: de nem túl bonyolult és le is írom, hogy mit hova kell beírni.

Nem akarom most túlbonyolítani, ezért egy feltétel van a jelentkezéshez - légy a blog nyilvános követője -, és egy opcionális, amivel plusz esély szerezhető: ha Facebookon is követsz.

A játék szeptember 6-án, kedden reggel 6 óráig tart: azért pont eddig, mert az időpontot nem lehet külön megadni, csak a napot. Kommentben vagy e-mailben is jelezhetitek, ha kérdésetek van a jelentkezéssel kapcsolatban, illetve arra is kíváncsi lennék, tetszik-e ez a módszer, vagy sem. Ha nem, akkor a jövőben visszatérek a korábbi űrlaphoz.