2011. február 27., vasárnap

Zsebi

Ma végre volt egy kis időm, így elkészült Todido Pink Spring készletével egy digitális scrapbook oldal. A főszereplő Zsebi, a törpe rex nyúl. A képen éppen egy almát rág, egyébként szereti a különböző madzagokat is, a hangszóróéból már kettőt elfogyasztott. :P


Teszt: Elf Studio Lip Definer and Shaper - a rejtélyes szájceruza

A szájceruza megnevezés a címben nem teljesen pontos, ugyanis nem a hagyományos értelemben vett kontúrceruzáról van szó, hanem egy olyanról, aminek segítségével teltebb ajkakat csalhatunk magunkra, legalábbis optikailag. A rejtélyest pedig rögtön megmagyarázom. :)

Ha valamit a netről rendelek - ahogy az elf-től nem is lehet másképp -, akkor mindig rákeresek előtte a youtube-on, mert szeretem "akció közben" látni a terméket. Így tettem ennél is, ezt a videót megtekintve döntöttem úgy, hogy teszek egy próbát és a ceruza belekerül az aktuális rendelésembe.


Tehát a dolog lényege az, hogy a shaper résszel, ami egy világos, selyemfényű rózsaszínes bézs, meghúzod a felsőajak kis V-jét, a cupidó-ívet, majd a definerrel - amit, figyelem, elhangzik a videóban: ránézésre alig lehet megkülönböztetni a shapertől -, kontúrozod és kitöltöd az ajkak felületét.

2011. február 25., péntek

Ingyenes szállítás az elf-nél!

Csak ma, azaz február 25-én pénteken, a mi időnk szerint este 7-ig, 10Ł feletti rendelésnél lehet érvényesíteni a következő kupont: FREEDAYEU

A kód beírásakor a szállítási díj lenullázódik. (A minimum rendelési értékbe az eredeti szállítási költség nem tartozik bele.)

Ecseteket rendeltem, köztük egy kabukit, meg még néhány dolgot... ha megérkezett, megmutatom. :)


2011. február 24., csütörtök

Nyertem! :)

Nagy örömmel láttam ma, hogy én nyertem az Ajándékblog e heti sorsolásán, méghozzá egy levendulás szappant Gizustól. Próbálkoztam már néhányszor, de ez az első alkalom, hogy rám mosolygott a szerencse.
Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a szappan. Külsőre nagyon szép, a levendula illatát szeretem, és csupa jótékony, természetes összetevőből áll, így csalódni biztosan nem fogok.

A kép a vizisoap.blogspot.com oldalról származik!
Néhány nappal ezelőtt pedig nyertem egy vidám tavaszi hangulatú digitális scrapbook készletet a Dido Designs oldalon, de még adós vagyok egy oldal elkészítésével, ha megvan, megmutatom mit sikerült belőle összehoznom. Jó régen scrapbookoztam már.

2011. február 23., szerda

Elf High Definition Powder

Végre volt alkalmam kicsit fényképezgetni nappali fénynél, általában mire hazaérek, már semmi fény nincs, hiába is állnék neki fotózni. Képek nélkül pedig egyetlen poszt se az igazi, így állandóan kénytelen vagyok halasztgatni az írást.

Korábban írtam már, hogy van egy kis e.l.f. gyűjteményem, ezeket veszem majd sorra a bejegyzésekben. Van köztük olyan, ami jobban bejött és van, ami kevésbé, van amit újra vásárolnék és van, ami inkább "egynek jó". A High Definition (HD) Powdert nagy várakozás előzte meg, amikor végre árulni kezdte az angol elf oldal, rengeteg teszt és kritika készült róla blogokon és a youtube-on is. A vélemények többsége igen kedvező volt, így a tavaly karácsony előtti dupla rendelésembe végül ez is belekerült.

Más púderekkel ellentétben ennek a funkciója nem az, hogy a helyén tartsa a sminket vagy mattítson, hanem egy ún. lágy fókusz hatást eredményez a bőrön, ami nagyjából azt jelenti, hogy segít elfedni a bőrhibákat, apróbb ráncokat, simának és hibátlannak mutatja a bőrt, különösen a fényképeken. Így néz ki a doboza, elég masszív, a Studio Line vonaltól (ez szóismétlés?) ismert fekete színben.

e.l.f. HD púder

2011. február 22., kedd

Új, limitált paletta az elf-nél

Az angol e.l.f. két új, limitált 32-es szemhéjpúder palettát is forgalomba hozott Everyday Brights és Everyday Basics néven. Az elnevezés alapján az egyik élénkebb, a másik hétköznapibb sminkek alkotására alkalmas, de én úgy látom, mindkettőből lehet ezt is, azt is kihozni, illetve elég sok szín egyezik is.

Nekem van egy 83 db-os készletem (ebből 64 a szemhéjpúder, a többi pirosító, bronzosító, szájfény, ill. 3 ecset), és ahogy képről meg lehet ítélni, néhány kivétellel ezek a színek megvannak rajta, de az túl nagy ahhoz, hogy magammal cipelhessem, ez erre sokkal alkalmasabbnak tűnik - és mindössze 9 angol font (kb. 2900 Ft jelenleg). Azt hiszem bőven megéri. Remélem hamarosan megint lesz ingyenes szállítási akció, már jópár dolgot tettem wishlistre. :)

Everyday Brights

Everyday Basics

2011. február 21., hétfő

Cica a holdon dichroic medál

Ezt a kis medált az imént vásároltam az etsy-n, és még hosszú utat kell megtennie, mire kézbe (nyakra) vehetem, de annyira tetszik, hogy muszáj megmutatnom.
No meg a büszkélkedésen túl van egy hasznos indokom is: egy akció keretében féláron vettem meg, és ez az akció még február 24-ig tart, tehát aki szeretne egy hasonló szépséget (ugyanilyet nem, mert csak egy van belőle :)), az nézzen körül itt. Felül látható a kupon kód, amit beírva 50%-ot levon az árból. Az én esetemben ez 16 $ helyett 8 $-t jelentett, plusz a postaköltség is mindössze 1.58 $ (ennyiért itthon, belföldön nem kapom meg postán...), vagyis nem egészen 10 dollárért lett az enyém egy egyedi dichroic üvegmedál ezüstözött láncon... szinte rablónak érzem magam. :)

A "reklámért" senki nem ígért nekem semmit, csak örülnék, ha más is úgy örülne egy ilyen szép ékszernek, mint én. :)



Giveaway post

Giveaway sorozat a Make you up! blogon
Ezzel a játékkal bizonyára már találkoztatok, mert nagyon sok magyar blogra kikerült. Röviden összefoglalva: a blogon 10 hónapon keresztül lesz egy-egy játék kisebb nyereményekkel (már ha kisebbnek nevezhető például egy Coastal Scents 88-as warm paletta, ami e hónapban kerül kisorsolásra, többek között ;)) , a végén pedig a főnyereményt azok közül nyerheti valaki, akik legalább hat játékon részt vettek. Most még mindenki bőven időben van, ez az első rész. A jelentkezési határidő február 28.
Sok szerencsét ehhez és a többi játékhoz is!

2011. február 14., hétfő

Betűk Valentin-napra

Egy újabb font magyarosítva, a Valentin-nap szellemében kacskaringós, játékos, szívecskés. :)

2011. február 13., vasárnap

Elf körömlakk - Innocent

A kedvenc körömlakkom, mióta először rendeltem. Teljesen nude szín, bárhova és bármihez viselhető, decens és elegáns. A képen három rétegben van festve a körmöm, de már kettőben is szépen fed. Tartós, 5-6 napig simán bírja, csak a fényéből veszít.
A szokásos ára 1,50 angol font az eyeslipsface.com oldalon.


ELF Innocent

2011. február 10., csütörtök

Giveaway post

End: 1-3-2011

 All Made Up
End: 20-03-2011

End: 17-03-2011

Ékezetes betűtípus: Daniel

Imádom a különböző betűtípusokat, a gyűjtésük évek óta szenvedélyem. Fogalmam sincs, mennyi lehet összesen, több tízezer... Felhasználásukkor viszont gyakran előjön az a probléma, hogy hiányoznak bizonyos karakterek, vagyis leginkább a magyar ékezetes betűk. Néha csak az ő és ű, de sokszor az összes. Ennek ellenőrzésére legegyszerűbb módszer az "árvíztűrő tükörfúrógép", mely bármennyire értelmetlen is, az összes ékezetes magyar magánhangzót tartalmazza. Ha a kifejezés leírásakor valami krikszkraksz, vagy egy üres téglalap jelenik meg, esetleg csak kimarad, akkor az adott betűtípusból hiányzik az a karakter. Ilyenkor vagy választunk másikat, vagy pótoljuk őket. Most egy ilyen kipótolt betűtípust szeretnék megosztani. Az eredeti Daniel néven letölthető a dafont.com oldalról. Az ő, ű, Ő, Ű karakterek lettek benne pótolva.

2011. február 8., kedd

Essence - Thelma és Louise

Most először próbáltam ki Essence körömlakkot, azt hiszem legalábbis, csak egy fedőlakkom volt tőlük korábban. Olvasva a kedvező véleményeket, gondoltam ideje kipróbálni. Eredetileg valamilyen "hétköznapi" színt szerettem volna, de aztán megláttam a polcon az ikreket. Az Essence Nail Art Twins egy alapszínből és egy csillámos fedőrétegből áll, lehet őket külön-külön is használni, de együtt mutatnak a legjobban. A párosoknak különböző fantázianeveket adtak, én a lila verziót választottam, Thelmát és Louise-t.

Az alapszín első felvitelekor kicsit megijedtem, mert bármennyire is igyekeztem, nagyon csíkos és erőtlen lett az eredmény. Szerencsére ezt a második réteg elfedte, végül egy szép mélylila szín alakult ki, amely önmagában is jól mutat. Igazán nagy feltűnést viszont a párja felvitele után kelt. Louise apró csillámokat és kétféle színű, négyzet alakú fényes lapocskát tartalmaz, elég bőségesen ahhoz, hogy egy réteg is elég legyen belőle, és máris tündökölnek a körmök. Egy színtelen fedőlakk réteggel tettem simábbá a felületet, ez valószínűleg segít a csillámok idő előtti lepergésének megakadályozásában, egyelőre két napja viselem, és tartósnak tűnik.



Bár voltak eleinte kételyeim, végül annyira megszerettem ezt a párosítást, hogy más ikrek beszerzésén is gondolkodom.

Update: 5 nap után mostam le, nem pattogzott le egyáltalán, a tartósságával nem volt gond, csak már "sok" volt. Viszont a lemosás, az kész rémálom. Maga a lakk könnyen lejön, de a kis csillám konfettik mintha pillanatragasztóval lettek volna felragasztva a körmömre. Percekig sikáltam mindegyiket, és a maradékot még így is polírozóval kellett eltávolítanom, mert másképp nem ment. Szóval bármennyire is tetszett, most egy ideig meggondolom, hogy mikor kenem fel újra.