2011. április 2., szombat

Álmok tengere

Forrás: google
Valamikor nagyon régen, tizenévesen faltam Vavyan Fable könyveit. Aztán úgy az ezredforduló környékén viszonylag állandó tagja lettem az akkori honlapján lévő fórumnak, ami teljesen más volt, mint a mostani üzenőfal-szerűség; elsősorban egymással csevegtünk, de ha kedve és ideje volt, Vavyan is hozzászólt a témákhoz. Fórumos találkozók is szerveződtek, amiken szintén részt vett ő is. Fentiekből következően lehet mondani, hogy kb. 2001-2002-ig igazi, vérbeli Fable-rajongónak számítottam, teljes gyűjteményem volt tőle, szinte mind első kiadás.


Régen volt, elmúlt, az okokat most nem ragoznám. Mindenesetre nem csak én tartom úgy, hogy nagyjából ekkortájt nem teljesen hirtelen, de jól észlelhető minőségi változás állt be a regényeinél. Az abszolút mélypont nálam az Ezüstegér volt, amit félbe is hagytam, képtelen voltam végigolvasni. Eltűnt belőle a korábban jellemző szellemesség, pontosabban az a véleményem, hogy Fable annyira beleszeretett a saját stílusába, annyira elhitte, hogy ő a "Mesekirálynő", hogy már nem érzi, mikor túl sok, mikor válik játékos helyett erőltetetté, szellemes helyett fárasztóvá. Nagy csalódás volt.

Tehát 2002. óta mindössze egyszer vettem rá magam, hogy új Fable regénnyel próbálkozzak, akkor is csak azért, mert a régi kedvenc Halkirálynő-sorozat új darabja volt, Apád, anyád ide lőjön címmel. Reménykedtem abban, hogy legalább itt visszatér a régi érzés, amiért valaha magammal cipeltem a suliba az aktuális új regényt, hogy a szünetekben is azt olvashassam, éjjelente pedig addig bújtam a lapokat, amíg végképp ki nem ütött a fáradtság. Nos, nem jött be. Végigolvastam ugyan, de fogcsikorgatva, és nagyon dühösen fejeztem be. Olyan volt, mint amikor egy kisgyerektől elveszik a kedvenc alvómaciját, és megpróbálnak a helyére tuszkolni egy hasonlót. Ugyanaz a gyártó, ugyanúgy néz ki, de nem ugyanaz. A régi kedves karakterek idegenné váltak, és ha nem is ellenszenvesek, de legalábbis közömbösek lettek. Tehát megint eltelt pár év Fable könyvek nélkül, és már nem is éreztem késztetést, hogy újra próbálkozzak velük. A régiek közül szerencsére maradt néhány, amit időnként előveszek, és még mindig szeretem.

Az Álmok tengerét véletlenül láttam meg a könyvtár polcán, a visszahozott, de még a helyére nem tett könyvek között. Kicsit megforgattam, láttam hogy fantasy, az elejéről hála az égnek hiányoznak az újabb kötetekben elterjedt hosszas rajongói hódolatnyilvánítások, a hátsó borítón kis öntömjénezés, de nem több a szokottnál (VF a saját kiadóján keresztül jelenteti meg a regényeit). Kivettem más könyvekkel együtt, hogy ha kedvem lesz hozzá, belenézek.

És végre, végre, ezt legalább nem bántam meg. Számos hibájával együtt olvasható a könyv, ha nem is letehetetlen. A számos hiba egyébként leginkább azt jelenti, hogy Fable ezt a történetet egyszer már megírta, Álomhajsza címen. De hát szerepel is a hátsó borítón: "Egy varázsos történet bátorságról, hitről, barátságról, szerelemről, bűvöletről, kalandról és birodalmárokról! Ahogy még senki más nem írta meg." Mármint rajta kívül. :) Az Álomhajszához hasonlóan itt is megvan a küldetés, összeáll a kis csapat, benne a nyúlánk, varázsolni képes lány, a titokzatos, fekete hajú harcos, akivel természetesen egymásba szeretnek útjuk során, ami álom- vagy rémálomszerű birodalmakon vezet át. Minden karakter és történés már ismert korábbról (nevezhetném klisének is), sokszor még olyan részletek is, hogy a lány beszerez egy cipelnivaló aranyos állatkát. Vagyis akár újra dühös is lehetnék, de valahogy mégis inkább úgy éreztem, most egy verzióját olvasom az Álomhajszának, nem a másolatát, és innen nézve kevésbé zavaró. Hangos kacarászás ugyan nem volt olvasás közben, mint régen például a Szennyből az angyalnál, és továbbra is erőltetettnek tartom, hogy minden második mondatban van valami kitalált új szó, valamint a Mondanivalót se lenne szükséges ennyire szájba rágni, de mindezek miatt csak néha sóhajtottam fel, nem tudott annyira felbosszantani, hogy ne találjam összességében szórakoztatónak a művet.

Gondolkodom még rajta, vajon (szigorúan könyvtárból kivéve) próbálkozzak-e még az elmúlt évek kihagyott Fable regényeivel. A készülőfélben lévő új kötet, a Habospite egész biztosan kimarad, ebben a két legnagyobb sikerű sorozatát, a Halkirálynő és a Vis Major szereplőit hozza össze: erősen sokadik bőr lenyúzásnak tűnik. :(

5 megjegyzés :

  1. Hümm. Az Ezüstegér tényleg nagyon nem volt jó :( A végének a megoldása meg pláne nem. Álmok tengere engem elvarázsolt :) Álomhajsza második része, a Tündértánc neked már kimaradt? Az is jó még.
    .
    .
    .
    Gyorsan megkerestem mikor mi jelent meg.... Ami még jó lehet: Nászjelentés, Mesemaraton 2, Mennyből a csontváz. Bár ez utóbbi nekem kissé sok néha, de nekem a szennyből az angyal is az volt :)

    Remélem találsz köztük olyat ami a te értékrendednek is jó lesz

    Szilvi

    Ui.: És Sárkánykönny, Varázscsók, Jégtánc.... a régi hármas, nekem az örök szerelem, még mindig

    VálaszTörlés
  2. Tündértánc megvolt (ill. meg is van még a polcon), de az már nekem nem volt sokszor újraolvasós. Emlékszem, abban volt az egyik szereplő a Gladiátor-béli Russell Crowe-ról mintázva. :) Ilyen szempontból visszasírom azokat az időket, vicces volt, amikor az új könyvben ráismertem olyan témákra, amikről korábban a fórumon szó volt. :) Lehet hogy elő is veszem újra, végülis elég sok idő eltelt már. Az Álomhajszát pár hónapja olvastam újra, bár csak a fantasy részét.
    Úgy emlékszem, a Szennyből az angyal nem tetszett elsőre annyira, viszont a második olvasástól az egyik kedvencem lett, és azóta is majdnem minden évben előveszem. Nem tudom a Mennyből a csontvázzal és a Mesemaraton 2-vel mennyire érdemes kísérleteznem, ezek a folytatások már olyan ötlettelennek tűnnek, ahogy kifulladt a HK és a VM-sorozat is. Az utolsó, amit igazán kedveltem Vavyantől - bár sokan már azt se szerették -, az a Vakvágta volt, ez egyébként dedikálva is van. :) Annak hatására kezdtem el akkoriban lovagolni. A nyomozósakból a Halkirálynő volt a kedvencem, legalábbis az első három, a My Fair Lord és a Halálnak halálával. Az utóbbi pont azért, mert eléggé eltért a szokásos karakterektől. Ja és a Talpig Jane-es novellát is nagyon bírtam. :D Azt mindjárt elő is szedem...
    Az ajánlottakat pedig megnézem, vannak-e a könyvtárban. Végülis sokat nem veszíthetek vele, ha nem tetszik, félrerakom és visszaviszem.

    VálaszTörlés
  3. Így van:) Amúgy igen, a Vakvágta nekem is fő kedvencem:)

    VálaszTörlés
  4. 1995 és 2001 között magam is faltam a regényeit, egy-két kivétellel az összeset olvastam, némelyiket négyszer-ötször is. Antikváriumokban turkáltam könyékig, ismerősöket beszéltem rá a kölcsönzésre, és nem nyugodtam addig, amíg a Steven Seagalos borítós Vis Majort meg nem találtam. :) A Vakvágtát én is szeretem, főleg a kis kiállhatatlan kamaszlány miatt.

    Aztán engem is az ezredfordulón kezdett elveszíteni, a Vis Major-sorozat kiherélése nagy csalódás volt, a Tündértánc és a Halkirálynős regény erőltetett, de érdekes módon az Ezüstegér és a Nászjelentés még tetszettek. 2006 óta nem vettem tőle semmit, de ezen a közös VM-Halkirálynő könyvön még gondolkodom, rókabőr ide vagy oda.

    Utólag újraolvasva a régi könyvei varázsa is múlófélben van, három éve nyáron elszórakoztam a Nászjelentés/Álomhajsza/Szennyből az angyal újrán, de már a falat kapartam a karakterek minimum kétoldalas, világmegváltós, Nagy Mondanivalóval teletömött monológjaitól. Talán pont azért zabáltuk annak idején, mert tizenévesek voltunk, ez a stílus és ezek a tökös, érdekes karakterek eredetinek hatottak, és még nem találkoztunk zseniális dumával megáldott bloggerekkel.

    VálaszTörlés
  5. Az Ezüstegérnél pontosan emlékszem a pillanatra, amikor becsuktam a könyvet azzal, hogy akkor ebből ennyi elég volt: méghozzá amikor a főszereplő hölgy randira készülve kézzel kirántott egy szőrszálat a mellbimbója udvarából. Már amúgy is vérben forogtak a szemeim az "emberjogi ügyvéd" miatt - érdekes, az akkortájt épp fénykorát élő Bridget Jones előtt ez nem volt egy gyakori foglalkozás a regényszereplőknél, pláne Fable-nél -, de ez betette a kaput.

    Amúgy szerintem sokat számított a 10+ évvel ezelőtti regényeinél, hogy nem nagyon volt még internet. Sokkal kevesebb infó ért minket, ezért azok a történések, poénok, amiket ő innen-onnan összeszedegetett és beépített a regényeibe, nekünk ismeretlenek voltak. Ma meg már nemcsak hogy ismert, de mire nyomtatásba kerül, rég idejétmúlt is. Lehet, hogy régebben is beépített a regényeibe olyan "inspirációkat" filmekből, könyvekből, mint a fenti emberjogi ügyvéd, vagy - ami szerintem már erősen súrolta a plágiumot - az albínó, erősen vallásos gyilkos (vö. Apád, anyád... - Da Vinci kód), csak akkoriban nem ismertük fel. A másik lehetőség, és ez a rosszabb, ha tényleg nincsenek új, saját ötletei. :(

    VálaszTörlés