2011. március 15., kedd

Ajakápolók

Tegnap egy gyógyszertár mellett elhaladva végre eszembe jutott, hogy vegyek egy Primus kamillás ajakápolót. Valamelyik blogban nagyon dicsérték, ráadásul kifejezetten olcsó, 300 Ft körül van (315 Ft-ot fizettem ha jól emlékszem, gyógyszertáranként pár forint eltérés lehet). A csomagolása végtelenül egyszerű, halványzöld műanyag tokban van a szintén halványzöld ajakír, amit egy kis pöcökkel lehet kijjebb tolni - de itt nem is a design a lényeg, hanem a belbecs.
Primus kamillás ajakír
Kellemes viselni, nagyon jól hidratál, és ezt a hidratáltságot az száj bőre később is megőrzi, ellentétben más ajakápolóknál, amik csak a használat elején segítenek a kicserepesedés ellen, majd szárítani kezdenek, és ezért egyre többször és többször kell újrakenni velük az ajkakat. 

A Labellók állítólag ilyenek - én utoljára valamikor középiskolás koromban használtam Labellót, és az nem tegnap volt. Nagyon nem szerettem, de nem a rászoktatás miatt, hanem mert felkenés után rövid időn belül összecsomósodott, és fehér réteget képzett a számon; nem hangzik túl gusztusosan, nem is volt az. Lehet, hogy az azóta eltelt időben *ehhem 15 évben* változtattak a formulán és ilyen probléma már nincs vele, de azóta se éreztem vágyat arra, hogy újra megpróbálkozzak a márkával. A krémmánia tesztjei szerint mindenesetre sokat nem javult a megítélése.

A tesztelt termékek között szerepel a Blistex ajaknyugtató krémje, amihez tegnap éjjel én is írtam véleményt: azt hiszem a 3. tubust fogyasztom belőle, amellett, hogy már évek óta használom: vagyis nagyon sokáig elég. Éjjelre szoktam bekenni vele a számat kicsit vastagabban, így reggelre se szárad ki. Ha betegség, láz vagy nagyon hideg idő miatt mégis kirepedezne, akkor is gyorsan begyógyítja a sebet. Állítólag herpeszre is jó, ezt nem tudom, szerencsére nekem sose volt herpeszem. Úgy emlékszem az első időkben nagyon erősnek éreztem a mentolt, még manapság is bizsergeti kissé a számat, de már nem zavar, sőt szeretem.
Blistex Lip Relief Cream
A nappali ajakápolóm pedig, amit szintén már évek óta mindig a táskámban hordok, a Blistex Tint & Shine, amit lehet, hogy mostanában Lip Tone-nak hívnak, legalábbis erre több képtalálatot hozott ki a Google, de a csomagolásuk ugyanolyan. Ez egy színezett ajakápoló, amit akkor szoktam előkapni, ha már lekopott a reggeli rúzsom, de nincs időm vagy lehetőségem tükröt elővenni és újrafesteni a számat. Épp csak megerősíti a száj természetes színét, hogy mégse látszódjon teljesen natúrnak, emellett szintén hidratál, kicsit hűsít, de nem ragad, nem csomósodik össze, és még 15-ös fényvédő faktort is tartalmaz. Nagy kedvenc.
Ennyi színe van a kezemen, vagyis szájra felkenve teljesen természetes hatású
A mostani nagy slágert, a Carmexet nem ismerem, akkor vettem volna meg kipróbálásra, ha a Primus nem jött volna be. Így ezzel a háromféle ajakápolóval én teljesen elégedett vagyok, és gyanítom, mindegyik kitart még nálam legalább egy évig.

3 megjegyzés :

  1. Igen a Labello kiszárítja a szájat, és az ember tényleg kénytelen egyre többet és többet kenni az ajkaira. Viszont a kékkel (nem a legsötétebb kék, az férfiaknak van, úgy emlékszem) nekem idáig nem volt még problémám, lehet, hogy inkább a színezett verziók szárítanak.
    Blistexet véletlenül nem használt Angelina is? Legalábbis mintha pár éve ő emlegette volna, hogy egy lépést sem tesz nélküle. Itthon hol lehet kapni?

    VálaszTörlés
  2. Legutóbb Müllerben vettem mindkettőt, legelőször évekkel ezelőtt pedig egy dm-ben vettem, de utána onnan eltűnt, nem tudom most van-e. A tubusos Blistexet láttam Rossmanban is néhány hete, de a színezett nem volt, ráadásul a blistex.hu honlapján se szerepel. Remélem nem vonták ki véglegesen az országból, mert akkor kénytelen leszek külföldről beszerezni a következőt. Bár az még odébb van szerencsére. Bookline-on pedig 20% kedvezmény van rájuk, erre keresés közben találtam rá: http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=83601&type=72&_v=Blistex_Ajak_nyugtato_krem_6ml

    A Primus pedig gyógyszertárban kapható.

    VálaszTörlés
  3. A Labello tényleg szívás, sok-sok évig használtam a sima kéket, és egy idő után már a felkenés sem segített. Aztán amikor kioperálták a bölcsességfogamat, és cafatokban lógó szájjal mentem a gyógyszertárba valami szőlőzsírért, a gyógyszerész a Primust ajánlotta. Imádom benne, hogy baromi zsíros, és egész éjszaka kitart. Napközben nem használok semmit.

    Időnként próbálkozom a szőlőzsírmentesítéssel, volt, hogy hetekig nem kentem magamra semmit, de ennek hatékonysága sok tényezőtől függ, például amikor pocsék az idő, akkor hamarabb cserepesedik a szám.

    VálaszTörlés